Dr. Raymond Moody 1975-ben használta először a „halálközeli élmények” kifejezést, amikor 150 kómából felépült páciensről szóló jelentéseit publikálta. 2020 márciusában megjelent cikkében egy a Charlotte Martial által vezetett belga tudóscsoport, megvizsgálta azokat a különböző tudatállapotokat, amelyek a halálközeli élmény során felmerülhetnek.
Általánosan elfogadott tény, hogy amikor kómában kerülünk, az agy leáll, elveszítjük a tudatunkat. A tudósok szerint azonban a témára nézve ez egy nagyon leegyszerűsített aspektus. A halálközeli élmények megértéséhez egy olyan új megközelítésre van szükség, amely elválasztja a tudatosságot, az ébrenlétet és ezek kapcsolódását.
Martial és munkatársai a tudatosságot két kategóriára: belsőre és külsőre osztják fel. A halálközeli élmények esetében az emberek belső tudatossággal rendelkeznek, amikor az alagút végén erős fényt és egyéb képeket látnak, az életük pedig átsuhan a szemük előtt. Eközben kapcsolatuk megszakad a külvilággal. Ezzel szemben a testen kívüli élmények az ébrenlét során fordulnak elő, amikor tudatunk reagálhat a környezetre (például mély meditáció során).
Mindkét jelenség tehát összefügg a tudatossággal. A Phase Research Center tudósai szerint a halálközeli tapasztalatok mesterségesen reprodukálhatók a testen kívüli utazás technikáival, a világos álmodozás alatt. Mit gondolsz, hogy a halálközeli élmények során egy fázis állapotba, vagy a túlvilágba lépünk?
A tanulmány a Trends in Cognitive Sciences című tudományos folyóiratban jelent meg.
