Kutatók publikálták a legelső ilyen kísérlet eredményeit, amelyben 151 önkéntest utasítottak tudatos álomba merülésre, amelyben azt kellett elképzelniük, hogy fájdalmat éreznek a kezeikben, majd ezt követően azonnal fel kellett ébredniük. A résztvevők 74%-ka érzett fájdalmat a tudatos álomban, 21%-uk pedig még a felébredés után is érezte a fájdalmat.
A kísérlet az Illés Projekt keretén belül, a Fázis Kutató Központ egyik kirendeltségénél lett lefolytatva, amely a tudatos álom, az alvásparalízis, a testen kívüli élmények stb. kutatásának elkötelezett híve. A publikáció a Dreaming (Álmodó) című folyóiratban jelent meg, 30(3), 246–256. Szerzők: M.Raduga, Z.Zhunusova, A.Shashkov, és N.Sevcenko.
Ahogyan azt a tanulmány vezető szerzője, Michael Raduga kifejtette, hogy „Az a tény, hogy egy álomban lévő személy tudatosan, fizikai ok jelenléte nélkül kiválthatja a fájdalmat, majd átviheti ezt valódi, fizikai érzéssé, azt jelzi, hogy a fájdalom forrása maga az emberi agy, ezért tudatunkon keresztül vezérelhető. Ezen kívül az álmok és az ébrenlét között talált pszicho-fiziológiai kapcsolat új kezelésekhez vezethet a fájdalom enyhítésében. Tanulmányunk reményt nyújt a krónikus fájdalommal küzdő emberek számára, mert ezek az eredmények új, forradalmi típusú, gyógyszerektől teljesen mentes fájdalomkezelés kialakulásához vezethetnek. „