Az alvásparalízis még kellemes is lehet
Az alvásparalízis az a jelenség, amikor a REM fázisban (gyors szemmozgás álmodás közben) lévő alvás vagy pedig az álomfázisban lévő alvás, mozgásképtelenséget okoz. Ez, egy gyakran kellemetlen tapasztalat, amelynek komoly…
A latin-amerikaiaknál kisebb a Tudatos Álmok valószínűsége
A Tudatos Álmodás fogalma kultúránként nagyon eltérő. A világ különböző országainak tudósai ezért rendszeresen végeznek tanulmányokat annak megállapítása céljából, hogy a Tudatos Álmok gyakorisága miképpen függ az etnikumtól, és a…
A Fázissal kapcsolatos tudományos érdeklődés 5,6 %-kal nő évente
Nyilvánvaló, hogy az elmúlt években, a tudatos álmokkal kapcsolatos tudományos érdeklődés exponenciálisan megnövekedett. Annak megvizsgálására, hogy az e témával kapcsolatos kutatások miként fejlődtek az elmúlt 50 évben, a KU Leuveni…
A tudatos álmokban való mozgások felhasználhatók a mentális állapotok felmérésére
A Lucid Dreaming Experience magazin társszerkesztőjének, Robert Wagonernek együttműködésével, a londoni Álomkutató Intézet (DRI) irányítása alatt végzett új kísérlet, megpróbálta alátámasztani Nigel Hamilton pszichoterapeuta hipotézisét. A hipotézis szerint azok a…
Bizonyítást nyert a számítógép tudatos álommal való vezérlésének lehetősége
2020 márciusában az International Journal of Dream Research (Álomkutatás Nemzetközi Magazin) publikálta a Missouri Egyetem kognitív idegtudományi szakon végzett hallgatójának, Remington Mallettnek tanulmányát, aki kísérleteket végzett tudatos álmodókkal, és egy…
A tudósok az álomterek kezelésének perspektíváit kutatják
Egészen a közelmúltig az álomterek külső irányításának kilátásai a külső szemlélő számára tudományos-fantasztikusnak tűntek. Az álomvilág modellezésének perspektívája most már sokkal közelebb áll a valósággá váláshoz, köszönhetően a Michele Carr…
A valóság elképzelése stabilizálja a tudatos álmokat
Mi lenne, ha a tudatos álmodók azt képzelnék el, hogy a körülöttük lévő tér az a valós fizikai világ? Befolyásolná-e ez az alvásérzékelésük tudatosságát? Ezekkel a megválaszolandó kérdésekkel foglalkoznak M.…
A tudatos álmok, javítják az ébrenléti kedélyállapotot
Az Egyesült Királyság Swansea Egyetemének kutatócsoportja, Abigail Stocks vezetésével, egy új tanulmány megállapításaira alapozva jutott erre a következtetésre. A kutatók 20 résztvevőt kértek meg egy héten keresztül tudatos álmodási technikák…
Az álombeli fájdalmak az ébrenlétben valóra válnak
Kutatók publikálták a legelső ilyen kísérlet eredményeit, amelyben 151 önkéntest utasítottak tudatos álomba merülésre, amelyben azt kellett elképzelniük, hogy fájdalmat éreznek a kezeikben, majd ezt követően azonnal fel kellett ébredniük.…



